Ez az album nem egy "beszaladokaboldbaéslevantudva" az ilyen szeretettel, szívvel és lélekkel készül:)


Fényképalbum "scrapbook" ahogy én készítem

Anyák napjára, ballagásra, esküvőre................csak úgy, ...........jeles születésnapra.............karácsonyra





  Ezt az albumot én karácsonyra készítettem az anyukámnak és az apukámnak
.........és ilyet kapott még a húgom, a keresztanyám, az anyósom, és a két sógornőm is mondanom sem kell, hogy az utolsó pillanatokra hagytam a készítést.



Nem gondoltam, hogy ez nagy munka, pedig az nagy (de elhihetitek, hogy megéri)

nem hiszem, hogy egyedül vagyok ezzel, de mióta digitális gépünk van nagyon sokat fényképezünk válogatás nélkül  egy- egy mentésnél jó ha az évszámot ráírom a CD-re

Na ezért is tartott ez az album nekem hosszú éjszakákon keresztül
 (azért kellett éjszaka, mert a készítésnél az ebédlőasztalon, sőt még körülöttem a földön is tengernyi fénykép, szalag, papírok, ragasztó, és még talán az "öreg ördög" is ott volt szerteszét, hogy mindent jól lássak és sorba rendezzek)
Azért, hogy nappal mindezek helyét átvegye az általános karácsonyi készülődés káosza.

Teljesen önálló ötletek alapján, készítettem, mert igaz hogy rengeteget böngésztem és keresgéltem, ötleteltem de mikor a kézműves boltok és web shopok árait megláttam, sajnálattal tapasztaltam, mennyibe kerülne mindezt az eredeti scrapbook papírból, hozzávalókból elkészíteni.  Hát sok-sok ezer forintra rúgna a számla.

Ezért én egy két dolog kivételével saját káromon tanulva  elkerültem a speckó boltokat.
Csak a képzelet szabhat határt minden ami otthon van felhasználható (anyagmaradék, tortapapír, szalvéta, csomagolópapír, gomb, gyöngy............. stb
és ha nem hagyjuk az utolsó pillanatra akkor folyamatosan és apránként gyűjtögethetünk egész évben :)

csomagolópapírt téptem és tintáztam a képek alá

hullámos gyerekollóval vágtam és tintáztam a képek alá a sima színes lapot

egy- két figurát kézműves boltban vásároltam és két ív eredeti scrapbook papírt is horror áron :(
azóta rájöttem, hogy antikváriumban fillérekért kapunk megsárgult lapú kottafüzeteket és folyóírással írt könyveket, amik kiváló díszítő elemek lehetnek










a készítés részletei:
Mintás gyerekollóval kivágom a képek alá és a kis szövegeknek az alátétet
- színes papírt és mintás fogazatú gyerek ollót a Tescoban

Barna nyomda szivaccsal "antikolom" a széleket
srégen tartva a papírra
A barna színű tintapárnát kézműves boltban vettem de pl: ugyan ilyen fekete járt a nyomdákhoz is


elrendezem a ragasztás előtt
- szalagokat, csipkét, gombokat a rőfösnél (még a zsák anyagot is lehet akár 10cm csíkban kérni)

kétoldalú ragasztó kockákat a négy sarokba

- kétoldalú ragasztó, sima papír ragasztó Tescoban

kis borítékba képet és üzenetet is rejthetsz


ezt is körbetintázom


kis titkos lehajtható üzenet 

 ......a gyűjtögetésbe beletartozik az idézetek, versek elmentése...........és persze a tudatos fényképezés








Ragaszthatunk gombot, vagy fel is varrhatjuk




- nyomdát a Müllerben egy nagy csomagban (nem darabra)





Itt díszítésként, mintha körbevarrtam volna a papírt (filctollal)






- faragott fa betűket Ica néninél a játékboltban (Gödöllői szülőknek ez a bolt fogalom) 
1 dobozban az ABC összes betűje és minden betűből 5db mindez 800Ft 


Jó munkát nektek, és örülnék ha megmutatnátok nekem ti milyet készítettetek 


Ha tetszett Az Asztalom oldalon találtok

Szeretettel
Erika


Népszerű bejegyzések