Annie Sloan Chalk Paint és a parafapadló


A festett cementlapok.........

Ez a poszt, az "átfestem a házunkat tetőtől talpig" projekt része, amit csak a teljes átalakítás végén szerettem volna megosztani veletek.
Viszont a napokban Az Asztalom facebook oldalamra feltettem az új Thonet székeim fényképeit, és Ti kiszúrtátok alattuk a padlót. Azóta bombáztok ......... a hol vetted, hogy készült, leveleitekkel. 
Nem szeretnék egyesével válaszolni, inkább leírom a padlókészítést, most itt. 
Azt tudni kell, hogy a kiinduló pontot, azaz a parafapadlót, hét évvel ezelőtt, az építkezésnél, még imádtam. Oly annyira, hogy lemondtam érte a konyhaszekrényekről. Utálom a papucsot, a fiam is, és arról álmodtam, hogy az akkor még pocakomban lakó kislányom és a még csak tervben létező kisfiam, majd körülöttem fognak csúszni, mászni, játszani. Így a nagyon jól hőszigetelő (és nagyon drága) parafapadlót választottam és  konyhaszekrénynek, maradt az ytong tégla + függöny megoldás. 

..........és az álom valóra vált, tényleg körülöttem csúsztak, másztak



Hogy MIÉRT azt majd az "átfestem a házunkat tetőtől talpig"-ban leírom, most csak a HOGYANT részletezem. a miértet a vak is látja

Helyszín - az aprócska "konyhaétkezőnappaliiroda" azaz a fő életterünk. Persze a nagy munkából minden családtagom kivette a részét (erről is később) ami nekem igen sok plusz munkával járt :) :) 
a végén már a legnagyobb feladat a "távoltartás" volt. 

A kész padlót "láttam a fejemben" de a megvalósítás az utolsó pillanatig képlékeny volt és folyamatosan változott.

Az első képen az eredeti állapot (fal és radiátor már lefestve :) a plafon még nem)
A másodikon már 2 réteg Annie Sloan Chalk Paint 1: 2 arányban (szemre) Paris Grey és Original

A Pagina Galéria Stenciljeit használtam: Primium Tile One Bicolor, Sexta Tile One Bicolor, Secundo Tile One és egy mandala mintát, egy szegélymintát (egyedi tervezés)

Szegélymintát még egyszer biztosan nem raknék, mert akinek nincs egy derékszöge az egész házban és sok a kiugró, bemélyedő, kanyarodó rész, az csak magát szívatja vele. 
Hengert használtam stencilezés közben, és több színt egyszerre. Annie Sloan Chalk Paint Provance, Coco, Old White, az egyszerre azt jelenti, ebben az esetben, hogy három henger két-két színnel (kék-fehér, fehér-barna, barna-kék) nem törekedtem a tökéletességre (na jó ez látszik is) nem mértem csak szemre, egymás mellé, alá, fölé, tettem a sablonokat. Mint ahogy említettem tele van ki és beugrókkal, kanyarokkal, ilyenkor persze sehogy sem stimmel a minta (és persze, hogy nem kezdtem elölről, hanem csaltam egy kicsit, itt egy centi, ott kettő, ide csak egy fél minta, hol egy kicsit elmostam, máskor meg élesítettem.)



Éjszakánként készítettem (a távoltartás egyetlen módja) mindig egy- egy darabot készre, száradás után egyből lakkoztam is, mert reggelre már használnunk kellett. A stencilek elmosását utáltam nagyon, 2-3 húzás után mosni, szárítani kellett.



Buda lábnyomát azóta is őrizzük :)
Na ezért készítettem éjszaka
-Most kérlek maradjatok fenn
-Jóóóó anya
-Lejött valamelyikőtök?+

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ Neeeeeeeeeeeem, dehogy :) :)

                                                     A lépcsőnk is megér egy misét :)
............19 évig sötétbarnára pácolt ..................7 évig a képen látható natúrra csiszolt (mit nem adtam volna akkor egy doboz Annie Sloan Chalk Paintért mikor hetekig csiszoltam nagy pocakkal............. és most áttetszően, selymes, faerezetes fehér........
hamarosan az elkészítését is leírom Nektek.


Csak egyszer volt időm lelakkozni, így már itt ott kopik (tehát 3 réteg lakk KELL) de nem bánkódok

 1, IMÁDJUK
2, nyár elején festem a plafont, és már a fejemben egy új padló van :) :)

Innentől Molnár Niki fényképész munkáit láthatjátok :)











A műhelyben elsajátíthatod egy Családi Hangulatú Bútorfestő workshop keretein belül, ezt a fajta festést és minden bútorfestési, bútorfelújítási, antikolási, saját tapasztalatom megosztom veled.
részleteket itt találod: Workshop
 A tanfolyamon 10% kedvezménnyel vásárolhatod meg az általam használt és forgalmazott Annie Sloan Chal Paint díszítő festéket.

Ha tetszett amit itt olvastál, láttál, meg vagy elégedve a munkáimmal Az Asztalom facebook oldalán követhetsz

Köszönöm
Szeretettel Erika

Népszerű bejegyzések